fejébe szállt a vér a szónoknak, úgy beleélte magát a búcsú szövegébe,
az ’ünnepelt’ meghatódott, halkan sírt, egyik lábáról a másikra állt.
„csökönyös szamár vagyok, utánadnyúlok, elkapom a lábszáradat és magammal ráncigállak, húzlak-vonlak, meghurcollak a földön. az nem számít, hogy lehorzsolódik a bőröm, de a tiéd is.
megtiprom a görcsös figurádat, az összekeveredett agyállományodat. aztán soha ne lássalak.”
miután a kellemes élmény kiült az arcára, nagy mosollyal indult el útjára.
útközben nemsokára vesz magának egy szögletet.
|
