|
január 31.
|
nem gondoltam, hogy ilyen érzés lesz. nem tudom, hogy milyen érzés lesz a monszun, a sárkánygyík és a szumátrai patkánymajom. csak gondolom, hogy valahol ott lapul, ahol a mélyizom.
|
csokoladenyul
@ 14:44
|
január 26.
|
szűk teremben ülök, a díszlet részeként, a falak papírból vannak,
ezért óvatosan kell mozgatnom a lábamat, nehogy ledőljenek vagy megrongálódjanak.
alapvető elvárás a visszaszorított arrogancia. ennek fényében stopperórával mérnek,
mint például a csípő és derékbőséget.
- vannak önnek székletürítési zavarai?
- nem, nincsenek.
- gyerekkorában gyakran vágyott a menekülésre?
- nem.
- rossz erkölcsi magatartása miatt gyakran került bajba?
- nem.
- kedveli ön a lármás, táncos mulatságokat?
- igen.
- vannak önnek vizeletvisszatartási problémái?
- nem, nincsenek.
- és nem tart attól, hogy lesznek?
- nem. most éppen nem.
- nincsen önnek gyakran székrekedése?
- nincs.
- gyakran van hányingere és gyomorégése?
- nincs.
- ön szerint az emberek manipulálhatóak?
- igen.
- ön szerint az emberek megbízhatatlanok?
- nem.
- szívesen töltené idejét egy cirkusz mutatványosaival?
- igen.
- gyakran érzi úgy, hogy kiszárad a szája?
- nem.
- fél ön a túl erős fénytől?
- ha nyáladzom, akkor nem.
aztán kalibrálok egy kényszeres székletmintát,
és a jelenet vége felé felkenem a papírfalra,
és az álmennyezetre. reménykedem a megfelelésben.
- végeztem, megállíthatja a stopperórát.
|
csokoladenyul
@ 15:55
|
január 19.
|
ordenáré cafatokat raknak elém. izzadnak, büdösödnek, romlanak. vasalt felöltőben, pirosított arccsonttal mosolygok a kínálókra. 'persze, hogy kedvelem ezt a fajtát. kifejezetten caffogó részletekkel.' kezembe fogom a kés-villát, nekiesek. rángatom, húzogatom a mócsingot, vele én is izzadok, reszelek, fűrészelek, lábbal is besegítek. fröcskölöm a zsírt a szépruhámra, a tisztított orcámra. mosolygok bátran. az asztalterítő gyűrődik a nagy aprításban, a szék billeg, úgy tűnik, mindjárt az asztal alá esem, kezemben holmi szarvasmarhabéllel. aztán ahogy nagy elánnal vagdosok, egyszercsak belepottyanok a trancsírba, fröccsen az a sok lé a falra. felráncigálom magam, igazgatom a zsíros ábrázatomat, az elcsúszott fazonomat.
mindig is kedveltem a bélrendszereket, kifejezetten a férgeset.
|
csokoladenyul
@ 14:47
|
január 18.
|
lány az idő, arcátlan, vonagló teremtmény. kérlelem, várjon, ne menjen, maradjon még, de ő csak száll tovább. mit mondhatnék tovább?
|
csokoladenyul
@ 15:38
|
január 10.
|
leegyszerűsítem az eleve tőmondatot, vagy inkább meg sem szólalok, vagy leginkább fel sem nézek, és csak csámcsogok az ottmaradt ételmaradékok között.
a testvérem halálával véglegesen rajzolódott ki bennem a szavak súlyáról, mint például a boldogságról alkotott kép.
ő maga szép volt, vékony, olyan 'szerény, tűnő vendég'.
|
csokoladenyul
@ 17:12
|
|
