|
október 30.
|
végtére is a kiszolgáltatottság mindene a paradicsom. vágyakkal teli karosszékben ülök az ölben, ingrid, köszönöm a teát. ez a muzsika a királyok muzsikája. tudni nem lehet, csak hallgatni, mindenféleképpen. ez a végzet külcsínje. jó volt látni téged, de néha azt kérdezem, kár volt-e érezni a végtelent. kavarog mindig, de úgy kellően szélsőségesen, most az egyszer a birodalom kulcsa van a kezemben. eljátsszuk vagy dobjuk el a csatornába végleg? nem módosítom az ihletet, kattogjon benned is a jóleső félelem, mert azt mindannyian tudjuk, hogy a párnák belsejében tollak vannak, amikkel kaszárnyákat lehet felülírni. akarom, hogy így legyen. kérkedem szupersztárok nyomában, soha nem veszem le a napszemüvegem. jó mulatást, válontin! mert te vagy a mindenem.
|
csokoladenyul
@ 2:47
|
október 28.
|
spárgán rángatódzik a kényszer azon a zsúfolt helyen. mit csinálok én ott gumikesztyűben? mint mindig, a határozatlan névmást keresem a két határozott névelő helyett. és nem tudok úgy tenni, mintha nem érdekelnének a kevésbé hangsúlyos szófajok, igeidők és a karizmatikus feltételes mód. a határozatlanságot kifejező módosító szavak lelohasztják a befejezett jelent. a talán nem önálló szófaj, csak a lehet vagy a lehetetlen. gépiesen ismételgetik ezek a véletlenszerű személyek, hogy a mondatban betöltött szerep a lényeges. ez csak a második szint, hiszen ez egy szerep, nem biztos hogy alvás közben is létezik, minél inkább kinyújtom a kezem. nem tudom kiverni a fejemből, még holnap után sem a határózószót, ami a bármit határozza meg, mert szerepen kívül határózószónak keletkezett. mostantól nyelvtankönyvvel nézem végig a kísérletet, gumikesztyűben.
|
csokoladenyul
@ 12:09
|
ááááááááááááááh |
.
duruzsol magában az elefánt. hiába, nekem a mindenem a lemezjátszó-kattogás. jól belealszom magam az ágyba, nehéz lesz pont egyszerre kiugrani belőle a kismacskámmal. de aztán jól sikerül a kiugrás, hirtelen ott találom magam törökülésben, vízesen egy idegen mosdókagyló belsejében. felettem áll egy félős herceg turbánnal, és kérdőn bámul rám. hát, azt én sem tudom, hogy kéz nélkül hogyan hámozzuk meg a banánt. de lehet, hogy nem ez a kérdés, mert szeretem a cigánylétrát is meg a csúszos héját. és mindig találok olyan librettót, amelyben héjastól eszik a banánt. leveszed a kucsmám, és összehajtod gondosan a szék támláján? bocsánat, én egy darabig nem tudok majd mozogni, sem mászni, mert most elájulok.
és itt szakad először vége a megrendezettségemnek, és kiszolgáltatottjává válok ennek a makrancos helyzetnek. azt hiszem, valamelyikünk egészben nyelte le a banánt. nem ugrunk többet aphex twin-re, kispeti!
|
csokoladenyul
@ 11:15
|
október 26.
bssztkktt |
és akkor azt mondták az artisták:
'irogatsz itt össze-vissza, mi ez az értelmetlen lila köd a nyakad körül, az új sálad? minek kell ez? kinek kell ez? nekem nem. rakosgatod itt a szavakat hibásan egymásba, talán japánul? ki érti ezt? még a végén összekevernek és azt hiszik, hogy nem te vagy ő, vagy nem ő vagy te. bele is zavarodok az összefüggéstelenségedbe. lejárt a lemez vagy úgy négy órája már, nem hallod a kattogást?'
valóban? nem akartam fájdalmat okozni, én azt hittem, hogy ez a kattogás egy kacagó elefánt. én örülök neki, és ő is nekem. nem értem, hogy mit nem értesz ezen.
ez csak egy halétterem.
|
csokoladenyul
@ 12:00
|
október 22.
más |
(13:47) Visszatettem az egyes lemezt, én azt hallgatom.
|
robi roboter
@ 13:47
|
|
